LED kijelzők a hóviharban

Meglepetés volt a hóesés, kétszer is megnéztem a dátumot a telefonomon. Március 14-dike volt, s délután 4-kor már szinte esti sötétség. Szakadt a hó, az ablaktörlő lapát alig bírta. Legszívesebben hazamentem volna, ülni a kandalló mellett egy pohár borral, de még sok volt a tennivalóm. Gyógyszertár, posta, beugrani egy kisboltba piackutatás céljából, tankolni, stb. Mindezek mellett a várost sem ismertem, s a GPS is most mondta fel a szolgálatot. Tanácstalanul bolyongtam a szakadó hóban, nem láttam senkit, akitől eligazítást kaphattam volna. És ekkor láttam meg a zölden pulzáló keresztet egy épület oldalán. Ott volt egy patika, amelyhez egy LED-es patikaikereszt irányított. Gondoltam, akkor az első akadályt megugrottam. Később egy LED-es fényújság hívta fel a figyelmet magára a szakadó hóban, ami a Tom Market akcióit hirdette, így megtaláltam a kisboltot is, ahol még dolgom volt.


ledfal

A tulaj elmondta, hogy csak keressem a fényújságot a városban, mert ott biztosan van egy hasonló kisbolt. Egy LED kijelzőkkel felszerelt noname benzinkútra is sikerült rálelnem, ahol olyan olcsón tankolhattam, mint körülbelül négy éve. Gyorsabban sikerült végeznem, mint gondoltam volna. Elindulhattam haza, és a hóesés is kezdett alábbhagyni. Már éreztem a kandalló melegét. Elhatároztam, hogy utánanézek ennek a LED világításnak, mert ma sokat segített, és biztosan hasznos más területeken is.