Öntözőrendszer a saját kertemben Budapesten!

Nagyon sokat hezitáltam azzal kapcsolatban, hogy beépíttessek-e a kertembe egy automata öntözőrendszert, vagy sem? Vajon mennyi valódi előnye lesz, és milyen mértékben tudja szebbé tenni a kertem? Ezek a kérdések merültek fel bennem, és gondolom, hogy nagyjából mindenkiben, aki öntözőrendszer telepítésen gondolkodik. Azért gondoltam arra, hogy leírom a menetét annak, ahogyan nálam történt mindez meg.
Először is a budapesti öntözőrendszer telepítők weboldalait kezdtem el nézegetni, amit leszűkítettem arra a kerületre, amelyikben én élek. Erre azért gondoltam, hogy ha helyileg is közel van a telepítő a kertemhez, akkor talán jobb helyzetben vagyok, ha a későbbiekben javítást vagy karbantartást kell majd végezni. Bár nem a kerületemben lévő telepítőt bíztam meg végül is, de ez nem von le szerintem a gondolatom relevanciájából, miszerint a kisebb távolság könnyebben elérhetővé tesz. Talán – bizonyos telepítőknél – még a munkadíj is mérlegelésre kerülhet, ha kevesebbet autózik, amíg eljut hozzám.
Mint utaltam is rá a legmeggyőzőbb ajánlatot és a legmeggyőzőbb hozzáállást nem a kerületemből valóktól, hanem nem olyan messze a kerületünktől találtam meg. Egyébként a weboldala is olyan igényes és tájékoztató jellegű volt, amivel több olyan információ is helyre került a fejembe, amitől számomra az az oldal hasznossá vált. Szóval én erre az öntözőrendszer telepítőre bíztam a dolgot, amit az óta sem bántam meg, mivel nagyon szép munkát és kiválóan működő öntözőrendszert kaptam. Nagyon pontos volt a szaki mindenben és látszott, hogy nem csak az öntözőhöz, hanem más dolgokhoz is nagyszerűen ért.
A munkavégzés alatt nagyon szépen bontották meg a viacolor burkolatot és úgy visszarakták, mint ha sohasem lett volna hozzányúlva. Bevallom kicsit tartottam is attól, hogy az egyébként is szép gyepemet kigyeptéglázzák majd, és az vajon hogyan fog regenerálódni? A regenerálódás két héten belül be is fejeződött, de a meglepő az volt, hogy néhol még csak észre sem vettem a beavatkozást, úgy megcsinálta.
Tényleg nagyon sok előnyét megtapasztaltam, de a legfontosabb az, hogy nem saját magamnak kell locsolnom a kertet ahhoz, hogy szép maradjon.